2006-2007 tele
(I. rész)

Elég régen frissítettem már átlagos miskolci életképekkel, ezért itt az ideje, hogy ezt megtegyem. Senki ne csodálkozzon, hogy ez az oldal kicsit rövidebbre sikerült a korábbiaknál, mivel decemberben leginkább a régi buszhálózatot fotóztam.

 

Kezdésnek két szép esti kép a Tiszai pályaudvar előtt.

A 205-ös kapott legutoljára sárga fényezést az eredeti piros helyett, de már májusban forgalomba állt, azóta nem festettek át Tatra villamost (csak a 202-est, de ő már azelőtt is sárga volt), pedig két példány még pirosban közlekedik (210 és 211, pont a két proto KT8D5).

211 a Városháztérnél, a karácsonyi díszkivilágítással a háttérben.

A 199-es tanuló villamos a Szemere utcánál. Érdekesség, hogy mögé kapcsolták a 300-as pótkocsit, ami egyébként a 188-as mögött szokott futni.

Az 1103-as, még eredeti, bécsi állapotában lévő pót a telepen.

A 305-ös Lohner C3-as pótkocsi belseje. Ezeknek a járműveknek van még egy kis régi villamos feelingjük.

Ugyanaz a pót kívülről.

AKD-694-nek véget ért a műszak. A sofőrje még beszaladt a végállomási épületbe elintézni az adminisztrációt, majd irány a garázs. A háttérben egy 23-as látható a felszállóhelyén.

AKD-561 az Újgyőri főtéren. A kocsi azóta már leállítva.

 

AKD-738 a 2-esen a Búzán, AKD-757 szintén, de nappal.

 

Ugyanaz a gép Tapolcán.

Mi is visszatérünk a Búza térre: AKD-651.

HPF-264. Ő a legelső Mercedes O 345G-kel érkezett a Borsod Volánhoz, 2001-ben.

KEZ-568 pedig a (jelenlegi) legutolsó szériában érkezett augusztusban.

Egy Volvo Alfa Regio.

December 31-én néhányan utaztunk az utolsó 101-sel és megnéztük az utolsó 23-ast is, és ha már a Tiszain voltunk, vártunk egy kicsit, hogy fotózhassuk a villamospótlókat, mivel a villamosok csak Diósgyőr és a Városháztér között közlekedtek (az ott lévő tűzijáték miatt), a Tiszaitól pedig villamospótlóval lehetett utazni.

HER-134 a felszállóhelyen.

A 416-os MAN a parkolóban.

És a városháztéri végállomáson. A fotózást itt abba hagytuk, mégis csak szilveszter volt.

Két 14H-s a Repülőtéren, már ebben az évben, az új vonalhálózat beköszöntével.

A 803-as SG 263 belülről csak úgy.

 

AKD-568 a 24-esen. Az ebben a furcsa, hogy elvileg csak alacsonypadlós buszok közlekednek a viszonylaton. A kocsi amúgy épp ekkor érkezett meg ide, előtte 18-ast csinált.

A tábla ötletesen lett megcsinálva: mivel az új 24-es már csak a Repülőtér és a Búza tér között közlekedik, teljesen ugyanazon az útvonalon, mint a korábbi 24A-s, ezért annak tábláján leragasztották az A-t, így nem kellett teljesen újat készíteni. A 24A-n amúgy szintén csak alacsonypadlós kocsik közlekedtek (melyeknek mind van kijelzőjük), ezért ott is ritkán használták ezt a táblát.

Újra magaspadlós 24-es, bár ez meg volt hirdetve. Január 19-én ugyanis utasszámlálást tartottak a viszonylaton és csak az MAN SL 223-asokban (és az SG 263-asokban) van olyan berendezés, ami az utasszámot a rugó terhelése alapján méri.

 

427 a Kassai utca megállóban a Reptér és a Búza tér irányában. Amúgy ráférne a sűrítés erre a viszonylatra, elég zsúfoltak itt a buszok (és ez régebben is így volt). Na meg persze nem a Búza tér hátsó részén kéne megfordítani, hanem le kéne hozni a Szinvaparkig.

EUB-600.

HDF-367 az új 3A-n.

AKD-541 és GSZ-865. A 3B-s és 23-as összevonásából létrejött új 3A-s kivételesen jól sikerült. Eddig félóránként jártak a buszok a két vonalon, most csúcsidőben 10 percenként, de így is tömeg van rajtuk.

A csonka 33-ason még ha tömeg nincs is, de néha egész szép számmal vannak. Jobbra egy 12-es, melynek szintén itt van az egyik végállomása újabban.

AKD-567 a 18-ason a Tiszai pu. előtti leszállóhelyen. A húsüzemben való munkakezdéskor/végzéskor a szóló kocsi megtelik, de például szombat vagy vasárnap délután senki nincs rajta. Akkor minek közlekedtetik olyankor is?

528 a felszállóhelyen.

Az 592-es Rába ugyanitt. A csuklós Rábák amúgy felkerültek az Avasra.

A szólók pedig itt-ott felbukkannak, a 400-as például a 11-esen, a képen épp a Bábonyi-bércen fordul meg. Erre a viszonylatra is ráférne a sűrítés csúcsidőben, például járhatna 20 percenként (ütemesen). Régebben 30 percenként járt (de akkor is tömeg volt néha), aztán felvezették az Árok utcára is (a háttérben látható másik dombra), de továbbra is egy busszal jár, így a követési idő 35 percre ritkult, miközben több lett az utas.

Következő oldal

Főoldal