2014. március

Egy kis buszos körkép a múlt hónapból:

 

Márciusban úgy alakult, hogy főleg az észak-déli tengelyen fotóztam, például a Népkert mellett. Már régóta szerettem volna elkapni egy egyetemes 14-est, csak a kép elkészítése utáni visszanézéskor jöttem rá, hogy ez végre sikerült.

Ikarus 280-as már csak nagyon minimális számban üzemel, de munkanap csúcsban például a Búza teres vonalakon szokott lenni néhány.

 

Két Neoplan, hihetetlen, hogy már ezek is nyolc évesek. A hat Plasmát leszámítva, azóta nem is történt buszbeszerzés.

 

Egy hétvégi napon is kijöttem, ilyenkor kicsit máshogy járnak a viszonylatok.

A 44-es viszont stabilan jár nap, mint nap (kivéve ünnepnapokon) 2000. október 24. óta, apró módosítástól eltekintve változatlan útvonalon.

Lesétáltam egy Szigligeti téri fotóra is. Itt szombat délután a félóránkénti 31-es nem sok vizet zavar.

Ez pedig már egy Tapolcai elágazásnál készült fotó. A 32-es munkanapokon igencsak tömve szokott lenni, nemcsak csúcsidőben, hanem délelőtt is. Viszont az olyankor 15 perces követés miatt összehangolható a 29-essel, így egy esetleges sűrítés esetén vagy a 29-es is sűrűbb lenne feleslegesen, vagy az Avason lenne egyenetlen a követés.

 

A kicsit sivár Neoplan és MAN uralmat néha egy-egy Rába és Ikarus töri meg.

 

 

Egyik péntek reggel potyára mentem be az egyetemre, szerencsére fényképezőt is vittem magammal, így nem estem zavarba, hanem megint a Tapolcain fotóztam.

Az észak-déli tengelyre nagyon jellemző, hogy egyszerre három-négy busz is jön, aztán 10-15 percig semmi. Ez régen is így volt, csak akkor még egyenként is gyakran jártak a viszonylatok, de az egyre ritkább követés miatt a jelenség egyre idegesítőbb.

Na, még egy Neoplan a 22-esen, amivel még pont be lehetett érni a 10 órai előadáskezdésre.

 

A 419-es MAN decemberben karambolozott egy különjáratos Ikarusszal. A homlokfalat sikerült megcsinálni, a viszonylatkijelzőket viszont kiszerelték, a helyükre 11-es táblák kerültek, a kocsi azóta a vonal törzsjárműve.

A Bábonyi-bércen is készítettem egy képet, bár az árnyékok miatt ez a kényszermegoldás pont alig látszik. Ha a közeljövőben tényleg jönnek új buszok, lehet erre a kis időre már így marad.

Egy dombbal arrébb vagyunk, Bodótetőn. A 38-ason a közeljövőben talán lesz változás, melynek következtében már nem fogja érinteni az Arany János utcát és kizárólag Plasmák fognak rajta járni.

 

Néhány életkép a 21-21B hétköznapjaiból, először az Erzsébet téren.

Majd a Tatárdombon, ahol egyébként 1974-76 között a viszonylat végállomása volt.

 

Két kép kicsivel a város felé a fatelepnél, a semmi közepén. A jobboldali MAN-nek nem nagyon örültem, Ikarusra számítottam.

Ha az MVK-nál már nem is nagyon, a Volánnál még jócskán akad 280-as, a CCX-875 például Szirmabesenyő, sz. bolt megállóban lett elkapva.

Ez pedig a Szirmabesenyő, templom nevű megálló. A Miskolcról a településre közlekedő járatok gyakorisága a helyi közlekedéssel vetekszik, erre járnak a Sajókeresztúrra, illetve Sajóvámos-Sajósenye felé közlekedő járatok. Ezen kívül van még egy-két érdekesebb vonal is, a képen például a Sajósenyéről Sajóbábonyba közlekedő CCX-864 látható.

 

És ne feledkezzünk meg a csak idáig közlekedő járatokról sem, ezek egy része Sz.besenyő alsónál fordul, a másik részük pedig itt, a templomnál. Nagy szerencsémre az egyik ilyenen pont egy Ikarus 266-os jött.

Ez pedig LKK-386, az egykori Auchan busz.

 

A napállás miatt visszamentem a bolti megállóhoz, itt egy újabb ARC-n kívül egy 256-ost is sikerült lefotózni. Arra viszont nem számítottam, hogy a péntek délutáni csúcsban szinte csak szóló kocsikkal fogok találkozni, a senyei és besenyői csuklósok csak három óra körül kezdtek megjelenni.

 

Egy másik Miskolchoz közeli településen, Hernádnémetin járunk, sajnos mire kiértem, az időjárás borúsra fordult.

A két Miskolcra menő buszon kívül a Hernádnémeti-Bőcs vasútállomás - Gesztely között közlekedő (napi egy-két ilyen járat van, gondolom a sörgyári dolgozóknak), meglehetősen üres JOB-666 is a fényképezőgép elé került. Ilyen időben nem erőltettem a fotózást, majd legközelebb.

Főoldal