Fél éves képek Budapestről

Még egy május végi, családi kiránduláson készítettem ezeket a képeket, de csak most jutott eszembe, hogy fel kéne rakni a netre.

A terv egy kisvonatozás volt. A Széchenyi-hegyre fogassal, a fogashoz pedig 56-os villamossal mentünk.

Az 51-es és 61-es pályaszámú kocsikból álló szerelvény a Városmajornál.

A 61-es belülről. Az 50-es pályaszámcsoportba sorolt kocsik a motorkocsik, a 60-asok pedig ugyanolyan kivitelű vezérlőpótkocsik.

A fogas a mai napig egyvágányú, így néhány megállóban több percig is állhatnak a szerelvények, amíg az ellenkező irányú vonat megérkezik.

A szerelvényünk a Széchenyi-hegyi végállomáson.

 

Mk45 2002 szerelvényével Széchenyi-hegy állomás felé közeledik. Magyarországon jelenleg csak itt közlekednek Mk45-ösök, régebben jártak ilyenek a hegyközi, a nyíregyházi és az ózdi kisvasúton is.

Széchenyi-hegy állomáson, körüljárás után.

 

Kereszt Csillebérc állomáson.

Újabb kereszt Szépjuhászné állomáson.

 

Megérkeztünk a végállomásra, Hűvösvölgybe.

Mk45 2010 eleje az egyik kisvasúttal kapcsolatos épület oldalán.

 

Két Ikarus 260-as „ezüstnyíl” a közös busz és villamos végállomáson.

Újra a Moszkván vagyunk, akárcsak a 2015-ös Combino.

2035 a kihúzón.

2012 pedig a Széna téren, egy kis eső közben.

Egy 4-esen közlekedő Ikarus 412-es az Andrássy úton, az Oktogonnál.

 

Mexikói út, a 25-ös vonalcsoport és a kisföldalatti végállomása.

A 240-es pályaszámú Ikarus-GVM troli a Hősök terénél.

Egy ráncajtós Ikarus a 20-as Baross téri végállomásán.

 

Szintén itt van a végállomása és szintén Újpestre jár a 30-as is, amelyen alapvetően Ikarus 260-asok járnak, de mostanában feltűntek rajta ilyen Volvo alvázas, Alfa (magyar) gyártmányú, Localo típusú buszok is. Ezek a buszok nem a BKV, hanem annak egyik alvállalkozója, a Nógrád Volán tulajdonában vannak.

Főoldal