Ózd egy átlagos hétköznapon

2007. július elején az Index fórum Borsod Volán című topikjába írók közül néhányan Ózdon találkoztunk, hogy az ottani buszokat fotózzuk, különös tekintettel a legújabb, csuklós Volvóra.

 

Kezdésnek két városi kialakítású Ikarus 260.06-os, mely típus a Borsodnál ritkaságszámba megy.

BOS-774 az üzemanyagkútnál.

GVM-022. Ez a 263-as újabban az uraji 8-ason szokott járni.

Két helyis csuklós.

A helyi közlekedés legújabb járműve a májusban forgalomba állított FLX-438-as Volvo 7700 LA típusú busz.

 

Kimentünk vele a 2-es végállomására, a Ruhagyárhoz. Jó gép, de szerintem inkább helyközi viszonylatokra lenne jó a három ajtajával, és a szűk belsejével.

Kár, hogy nem kapott kijelzőt, a jól bevált táblákkal történik az utastájékoztatás. De egyébként hibátlan jármű.

Ez a jármű belseje. Köszönet a sofőrnek.

 

 

A 2-es másik végállomásán vagyunk, a Kórháznál. Itt egy másik busz is állt, BHK-486.

Jó sokan felszálltak rá. Ózdon nem lehet panasz az utasszámra, ennek ellenére a járatok ritkítása folyamatos, elsősorban a pénzhiány miatt.

A Volvónak itt fél óra kiállása volt.

De nem csak a 2-es jár ide, hanem az 1-es a vasútállomásról és az 1A-s a buszállomásról. Ez a Merci 1A-ként jött, majd itt átszerelt 1-esbe,...

 

... és a vasútállomásra ment. Itt folyamatosan jöttek a buszok.

KEZ-569 egy miskolci gyorsjáraton.

 

 

 

Egy kis Ikarus parádé.

Délután egy rövid ideig óránként jönnek a vonatok Miskolcról, hát ilyet is fotóztunk.

Újra a buszállomáson vagyunk. Ez a vadonat új Credo valószínűleg ekkor érkezett a volánhoz, az ülései még le voltak fóliázva.

Frissen festett Ikarus 260-as.

Egy távolsági és egy helyi Ikarus.

 

DUM-993 az Ózd-Borsodnádasd járaton és BHK-482.

 

Hazafelé vonattal mentünk, Bánrévén a körüljárás miatt volt 15 perc erre a két fotóra.

Főoldal